Tiszta lappal a világban

„– Olyan fordulat ez, amire számíthattam volna – morgok. – Hát író vagyok én vagy egy darab fa?” Én nem vagyok író, de darab fa sem, az egyszer biztos. És abban is egyre biztosabb vagyok, hogy igazán jó szerelmes történetet írni nehéz meló. Mert például mit várok el én, egyszeri halandó? Legyél hiteles, de ne hozzál le az életről. Legyél kicsit pajzán, de ne közönséges. Legyél könnyed, de ne semmitmondóan üres. „A románcok életörömet sugároznak.” Igen, ezt akarom: sugározz életörömet, ide a kanapémra, köszi. Lehet, hogy az én lelkem unikornis-rózsaszín, de a Christina Lauren néven alkotó írópáros úgy pengeti szívem húrjait a könyveivel, mint a jó öreg MPK a dalaival. Van itt derű, báj, csupaszív-szeretet, de armadával ám! Hogy a mókáról és a kacagásról már ne is tegyek említést, pedig ez is pokolian fontos. Az igazszerelem-kísérlet szerintem magasan a legjobb regényük eddig. Mindenből van benne egy pici, tökéletesen adagolva, felrázva, nem keverve. Frappáns szövegek, mély érzelmek, ját

„Az emberek általában inkább meghalnak, mint hogy megbocsássanak. Megbocsátani annyira nehéz. Ha Isten így szólna: „Választhattok: vagy megbocsátotok, vagy meghaltok”, sokan egyből rohannának koporsót rendelni.” Annyira nélkülözi ez a regény a feszültséget, hogy csakis hálatelt szívvel tudok gondolni rá. Tiszta írás. Habfelhő-puha védőburok. Súlyos témákba megy bele, mégis tele van ringató vigasztalással. A rózsaszín ház nem csupán menedék, hanem az elfogadás, a megbocsátás és a hit szimbóluma. Bár e falakat sem kerüli el a gyász és az irdatlan valóság, mégis biztonságot nyújtanak egy önmaga elől menekülő kamaszlánynak és színesbőrű dadájának. Ebben a zárt közösségben mindennek megvan a maga helye, ideje. A napok lassan csordogálnak, és így telnek az oldalak is. A tragédia átfolyik a szereplők életén, kötelékeket erősít köztük, miközben tompán lüktet a bordáik között. A mindennapok a méhkaptárak körül forognak, és ezt egészítik ki a sajátos vallásos rítusok. A rasszizmus, az erőszak és