Tiszta lappal a világban

„Amennyiben valaha is álmodoztam volna arról gyermekkoromban, hogy valaminek a természetfeletti képességekkel megáldott őrzője legyek, akkor sem gondoltam volna, hogy a képességeim ilyen bénák lesznek, és azt sem, hogy az időm meglehetősen nagy részében használt autókra fogok alkudozni.” Ha megkérdezitek tőlem, miért olvasok Dean Koontzot, én elárulom, azért, mert hihetetlenül jó fejnek tűnik. Komolyan. Imádom az elmés kiszólásait, a finom, kicsit ironikus humorát, és azt, ahogyan a világot látja. Ráadásul egyértelműen odavan a kutyákért. Klassz fickó, és ez nekem elég. Az már igaz, nem szoktam tőle konkrét válaszokat kapni. Általában karattyol bele a levegőbe, húzza az agyam, aztán állok ott pislogva. Viszont az utazást rendkívül élvezem. Elindul képzeletem mozija, melyet kitölt a misztikum, a természetfeletti. Olyan, mintha én is benne lennék.   Legújabb regénye, A fékezhetetlen Quicksilver pontosan ezt az élményt nyújtja. Jó tempójú, üde hangvételű, szórakoztató, és az álmodozásra

„A valódi problémák akkor kezdődtek, amikor rájöttünk, hogy hazudtak nekünk. Senki sem szereti, ha a bolondját járatják vele.” Azt mondta nekem: „olvasd el, jó lesz!” És megint igaza volt! Pedig Lucy Clarke: Egy a lányok közül című regénye valójában nem szolgál semmi formabontóval sem a téma, sem szerkezeti felépítés szempontjából. Viszont olyan ügyesen összerakott, rétegről rétegre kibontott történet, hogy egyszerűen magával ragadja az olvasót. Igényes formában nyújt könnyed szórakozást, ugyanakkor elgondolkodtató felvetésekkel machinál, és kerüli, hogy sekélyes legyen. Sokáig nem áll össze a kép. Ki lesz az áldozat? És ki lesz a gyilkosa? Minden szereplő rejteget valamit a többiek elől. Őrizgetik kisebb-nagyobb sérelmeiket, óvják a maguk igazát, terveket szőnek, és szembeszállnak a félelmeikkel. Új barátságokat kötnek. Gyászolnak, és csalódnak. Szakítanak és szerelembe esnek. Szerettem, hogy nem volt minden rózsaszín. Fekete-fehér meg aztán pláne nem. A kis görög szigeten, ahol a sz