Tiszta lappal a világban

"Ez úgy, ahogy van, szemérmetlen, és ellenkezik a bűnnek megfelelő büntetés és a vak igazságszolgáltatás amerikai alapelvével. Szemérmetlen, és megmutatja a szélsőségesen megengedő szabad véleménnyilvánítás hitványságát. Szemérmetlen, és megmutatja, mekkora szükség volna az egész országra kiterjedő hatályú törvényt hozni a halálbüntetésről." James Ellroy: Gyilkos az úton c. regényének lényegét összefoglalni ennél az idézetnél jobban semmivel sem lehetne. A Jaffa Kiadó ezen újdonsága egy, illetve rögtön két sorozatgyilkos beteg elméjébe enged betekintést nyerni. A történet fókusza jóformán gombostűfejnyi. Jellemzője, hogy száraz és tömör, bár nem annyira feszes, mint vártam. Szélsőséges érzelmeket nem vált ki, már csak stílusát tekintve sem, a téma és az előadásmód ellenben végig nyomaszt, és valamiképpen el is idegenít.  Ellroy központi hőse egy sokszoros sorozatgyilkos, abból a szenvtelen, furcsa, csendes fajtából, amelyik feltétlen belefagyasztja a vért az ember

A napokban az interneten szembe jött velem a kérdés, és nem hagyott nyugodni. Mi számomra az idei év legmeghatározóbb könyve? Azonnal válaszolni tudtam, persze, de igazából a kérdés mégsem ilyen egyszerű. Természetesen nem olvastam olyan sokat, mint amennyit szerettem volna ideális esetben, de ezekben a hónapokban ennyire futotta. Nem is érzem magam rosszul emiatt, hiszen pontosan annyi könyvet fogyasztok, amennyit az életvitelem mellett maradéktalanul meg is tudok emészteni anélkül, hogy a mennyiség a minőség rovására menne. Sokaknak talán az olvasás sport, amelyet akkor nyer meg valaki, ha mindenkinél több könyvet zavar át a saját elméjén minél rövidebb idő alatt. Számomra az olvasás élvezet, ahogyan az írás is az. Csodabogár nem vagyok, nem is leszek. Egyszerre több kötetet is olvasni nem vagyok képes, és ennél gyorsabban csak akkor megy, ha más nincs a teendői palettámon. Ám ilyen napok nem sűrűn akadnak, és ezt nem is sajnálom. Pontosan emiatt válogatom meg, mire szánok időt kö

"Elég egy röpke perc, egy pillantás, egy találkozás, hogy fenekestül felforgassa az ember életét. A megfelelő ember, a megfelelő pillanatban. A sors cinkos szeszélye." Guillaume Musso szövevényes, kalandos világában minden rendhagyó, mégis mindig csodával határos módon rendet hagy benned. Mestere a léleknek, a hangulatfestésnek, a furfangos cselszövéseknek, és a játékos labirintusoknak, melybe könyvein keresztül az olvasót vezeti. Central Park című, itthon a Park Könyvkiadó gondozásában idén megjelent kötetében ismét egy rendkívül izgalmas utazásra invitál meg bennünket. A helyszín ezúttal: New York. Őszintén megmondom, Musso egyik legnagyobb előnye, hogy képessége van rá, hogy teremtsen: hihető hangulatot, helyzeteket, ismerős arcokat, valós tájakat, utcákat, tereket. Semmit nem hagy a képzeletre jóformán. Látom magam előtt, amiről ír: szőke hajtincset, lepukkant környéket, épületet, kávézókat. Az ő könyveit olvasván keresztül-kasul bejártam már a csodás Párizst

" Ez mindennél jobban elszomorít bennünket, hogy a gyermektelen és az anya egyenértékű, de ennek így kell lennie – hogy pontos ekvivalencia és egyenlőség áll fenn, egyenlők az ürességben és egyenlők a teltségben, egyenlők a tapasztalatok terén és egyenlők az elveszett tapasztalatok terén, egyik út sem jobb és egyik út sem rosszabb, egyik sem ijesztőbb vagy kevésbé rémülettel teli. " Sheila Heti: Változások könyve. Ez a könyv nem az, aminek látszik. Hozzáteszem, már a magyar cím is megtévesztő, hiszen eredeti nyelven Motherhood (Anyaság) címmel jelent meg. A borító azt hirdeti: "A feminista próza provokatív, ötletes és tündöklő ékköve..." Cecelia Ahern: Üvöltés c. novellás kötetéből kiindulva (amely valóban a feminista próza tündöklő ékköve), azonnal megkaparintottam ezt is, bedőlvén a borítón feltüntetett ígéretnek. Sajnálom, hogy el kell mondjam, de én itt nem találtam semmilyen briliánst. A sorok között csupán egy harmincas évei vége felé közeledő, depre

"...tárgyilagosan tekintve nem áll azon férfiak sorában, akiknek faliposzteren a helye. De okos, erős, és valószínűleg mindent tud, ami egy szeretetteljes élethez fontos. {...} Furcsa, hogy az ilyen jó, nagyszerű embereket nem szeretik sokkal jobban. Túlságosan álcázza őket a kinézetük, és senki nem veszi észre, hogy a lelkük, a lényük, az elveik mennyire készen állnak a szeretetre és jóságra?" Maradok ennél a gondolatsornál. Maradnom kell ennél a vezérgondolatnál, melyben megtaláltam önmagam, melyben felismertem a saját arcom, másként nagyon-nagyon haragos leszek. Nina George Levendulaszobája (2014, Maxim) rendkívül egyedi, minden tekintetben, ez nem tudom tőle elvitatni. Nagyon ért a hangulatteremtéshez, és ezerfélét fel tud sorakoztatni belőlük, akár egyik sorról a másikra érve. Varázslatos, mennyei, ízletes, illatos, tűnékeny, ragyogó. Ám az a leplezetlen, szertelen "franciaság", amibe az első oldalakon beleszerettem, hamar észrevehetően erőltetetté váli

Életem első Könyvfesztiválja. Mint egy óriási, gyönyörű zsibvásár. Nevek, arcok kavalkádja: híresek, és kevésbé híresek, furák, álmodozók, okosak, olvasni szeretők. Az itt-ott felbukkanó Finy Petra , aki most is, mint mindig, sudár volt, és elegáns. Rácz-Stefán Tibor , akit szégyenszemre, elsőre nem ismertem fel, de remek volt beszélgetni vele. Hadas Kriszta , amint a szeles napsütésben a könyvét dedikálta. A hőn szeretett  Grecsó Krisztián , amint újra és újra leírta a nevét, talán már ezredjére aznap, az arca fáradt volt, de belülről ragyogott, és valahogy nagyon bölcsnek látszott.  Csupán egy napot töltöttem kinn, de az a nap igazán megérte minden percét. Remek "idegenvezetőm" volt, és remek, mi több: érdekes emberekkel sikerült megismerkednem. Igazából azért utaztam Budapestre, hogy részt vegyek Kal Pintér Mihály: Atyavilág c. könyvének bemutatóján, mely az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg idén év elején. A regényt még februárban volt szerencsém olv