Ugrás a fő tartalomra

Tóth Gábor Ákos: Balatoni futár - "Ha ezt látta volna a vén Jókai..."

 

"Ki nem állhatom a felfordulást – épp ezért fel nem foghatom, miért csöppenek bele minduntalan."

Kifejezetten szeretem azokat a történelmi regényeket, amelyek részben fikciós, részben pedig valós eseményekre és személyekre építenek. Tóth Gábor Ákos: Balatoni futár c. regénye pontosan ilyen: rendkívül szórakoztató, ugyanakkor a maga nemében fifikásan informatív. Olyan cseles rókaügyességgel szövi bele a történelmet a szövegébe, mint egy rajtakaphatatlan mágus. A megnyerően korhű, üde stílusát pedig külön élveztem.

A történet 1895-96-ban játszódik, Balatonfüreden. Csengődi Istvánt, a budapesti újságírót főnöke büntetésből száműzi vidékre, és azzal bízza meg, hogy cifra kis társasági hírekkel szolgáljon a fővárosi népeknek a balatoni életről.  Főhősünk egy lump - csak hogy hű legyek a regény hangulatához szóhasználatommal - , folyton le van égve, és mint a későbbiekben kiderül, igen tragikus a múltja. Kelletlenül, rossz szájízzel érkezik meg a Balaton partján elterülő üdülővárosba. Szállást egy Strum nevű építész ad neki, aki azzal szerzett korábban nevet magának, hogy ő építette a híres-neves Jókai villát. Csengődi lassan illeszkedik be, mert nem csak a közösség zárt, hanem ő maga is távolságtartó, bizalmatlan, kissé cinikus alak. Hamarosan Jókai akkorra már viharos gyorsasággal eladott villájában köt ki, hogy az épület új tulajdonosának megbízásából leltározza a népszerű író ott felejtett holmijait. Kutatás közben bizonyos illetlen levelek is a kezébe kerülnek, amelyeket Jókai Mór a neveltlányának írt, és Csengődi, aki kezdi már érezni és érteni a balatoni élet atmoszféráját és az itt élő emberek lelkivilágát, nagy dilemmába kerül a felfedezés miatt. 

A regény a borítón ugyan szerelmet ígér, de aki nagy, habzó romantikára számít, csalódni fog. Azt hiszem, ebben az esetben a szerelem valódi, elsődleges tárgya maga a balatoni táj, az ízek, a hagyományok, az ottani emberek. Az olvasó, Csengődivel együtt egyszerűen halálosan beleszeret ebbe a nyugodt, ráérős, kulináris élvezetekkel teli világba. A szöveg nyelvezete régies, szóhasználatában jól igazodik az általa felvázolt korhoz. Viszont annyira vidám, üde és humoros is, hogy én több alkalommal hangosan felnevettem. A tempó feltűnően ráérős, ezt ellensúlyozandó a regény nagyon izgalmas és tréfás módon informatív, mert ha valaki nem annyira van otthon a milleniumi évek eseményeiben, könnyen megtéveszthetik bizonyos igaznak vélt információk. Én imádtam ezt a körmönfont rafinériát, szeretem, ha egy író be tud ugratni. (Azért innen üzenem: a bakonyi indiánok első említésénél már mosolyogva csóváltam a fejem!) 

Összességében ez egy könnyed kikapcsolódást nyújtó, igazán mulatságos, kedélyes történet. Tényekkel és tréfákkal teli, ráadásul az író nagyon bájos atmoszférát teremt meg, ezáltal minden karaktere szerethetővé válik. Stílusosan ajánlanám balatoni kiruccanás előtt, után, közben, vagy helyett, mert garantáltan jókedvre deríti olvasóját. Némi bepillantást enged a történelmünk egy fontos szeletébe, érdekességekkel és szaftos pletykákkal szolgál, miközben képzeletünkben elmerülhetünk a balatoni világ ízes-illatos, szemkápráztató gyönyörűségében. Igazi fesztelen, felhőtlen élményt nyújt, éppen olyat, amire egy nyaralás során is vágyunk.

Megjegyzések