"Melyik a rosszabb? Semmit sem érezni, vagy bánkódni valami után, amire már nem is emlékszik az ember? A felejtés nyilvánvalóan magában foglalja a szomorúság hiányát is, máskülönben mi volna az értelme? Ám a dermedtség alighanem az én egy részét is eltompítja, mintha maga a lélek zsibbadna el."
Sokféle véleményt olvastam Bridget Collins: A könyvkötő c. újonnan megjelent regényével kapcsolatban, kevésbé hízelgőeket is. Részemről arra jutottam, hogy az utóbbi évek egyik legszebb szerelmi történetét hozta el nekünk ezúttal a 21. Század Kiadó, ráadásul olyan szemet gyönyörködtetően igényes köntösben, ami még manapság is ritkaságnak számít.
Emmett Farmer egy egyszerű parasztfiú, aki élete nagy részét a földeken tölti, munkával. Egy rejtélyes betegség hosszú időre ledönti a lábáról, így a levél, miszerint a Könyvkötő őt szeretné segédjeként felfogadni, tulajdonképpen jól jön a családjának. A fiatalember hamarosan a mocsár kellős közepén találja magát egy vénségesen vén asszony mellett, akit titokzatos mestersége okán boszorkánynak bélyegeznek. Emmett fájdalmas módon szembesül a könyvkötés valódi, szívszorító, bűnös mibenlétével, és azzal, hogy a műhely alatt megbújó kamrában az ő neve áll az egyik könyvön. Vajon mit jelenthet ez? Mi rejlik Emmett múltjában, honnan jött és miféle az az ismeretlen kórság, ami őt hónapok óta gyötri?
A fülszöveg nem árul el sokat, így nem tudhatod előre, mi vár majd rád olvasás közben. Én sem tudtam, mire számítsak, így eleinte nem is csúszott valami jól. Holott a nyelvezete gyönyörű. Komor, szépséges hasonlatok, metaforák, csodálatos leíró szövegek tarkítják. Tele van színekkel, hangulatokkal, szagokkal, elfojtott szenvedéllyel, sötét sarkokkal és még sötétebb titkokkal. Légköre poros, patinás, megkísértő és kissé kísérteties.
A szerelmi szál alakulása váratlanul ért, de a szokatlan, megkapó stílus, a korrekt jellemábrázolások és a jó érzékkel tálalt érzelmi viharok egészen elbűvöltek. Nagyon a szívemen viseltem a szerelmesek sorsát, akartam, hogy végül sikerüljön nekik. Hogy legyőzzék azokat az áthághatatlannak tűnő akadályokat, melyeket az emberi korlátoltság, a szokások és az előítéletek emeltek eléjük. Mindemellett az írónő olyan erkölcsi problémákat is felvet, amik feltétlenül gondolatébresztőek. Meddig lehet visszaélni az emberek bizalmával? Hol az a határ, ahol a jótékonyság haszonszerzéssé aljasul? Ez a regény tökéletesen ábrázolja, hogy aki gazdag és befolyásos, az büntetlenül teheti, amire kedve szottyan, és valamit, ami alapvetően jótétmény, borzalmas visszaéléssé torzíthat. Az ilyen ember, miközben álságosan erkölcsös ábrát mutat kifelé, másoktól autokrata módjára keményen megköveteli azt, amit magára nézve természetszerűen nem tart érvényesnek. Mi több, ebben a kíméletlen képmutatásban és kényszerítésben édes, perverz örömét leli. Sajnos nagyon is általános érvényű, ismerős történet ez.
A túlkapás hiánya, az emberi természet letaglózóan pontos rajzai, a szerelem és a misztérium tökéletes elegye teszi igazán olvasmányossá, kiemelkedővé és emlékezetessé ezt a regényt. A cselekmény lassú folyású és helyenként megtévesztő, de egy bizonyos ponton túl magába szippant és nem ereszt. Tragikus, borús hangulatában is gyönyörű, és meglepetések egész sorával szolgál. Rá kell érezni, bele kell helyezkedni ebbe a komótos tempóba, és elvárások nélkül engedni magad sodortatni vele, mert minden sora megéri. A megrendítően mély mögöttes tartalom szépen bevarrt, leheletnyi aranyszálként húzódik végig a mese ívén. Csak ki kell tapintani magadban, az ujjaid közé fogni, és követni türelemmel, lágy megadással. Kivételesen jó regénynek tartom, busásan lélekgazdagító olvasmányélménynek.
Rendben, engem meggyőztél. Eddig én is kételyek közt vergődtem, vajon megéri e megvenni és elolvasni, vagy sem. De a blog bejegyzésed után meg akarom szerezni, aztán elolvasni. Úgy tűnik kár lenne kihagyni, talán életem legnagyobb baklövése lenne. ^^
VálaszTörlés