"– Jól jegyezd meg, amit most mondok neked. A műhelybe ne menj be soha. De ha véletlenül oda tévednél, akkor se vetkőzz le. Főleg apád előtt ne."
Péterfy-Novák Éva nem sunnyogja el. Azt hiszem, ő az a fajta nő, aki soha semmit nem sunnyog el. Ez az első benyomásom róla, amikor találkozunk. Hallom beszélni. Látom a mimikáját, a mozdulatait. Szelíd nő. Halk szavú. Nagyon okos. Látszik rajta, hogy erős; a lelke az, valami ott belül, ami őt magát is tartja. Gerince van. Olyan asszony, akire fiatalabb, tapasztalatlanabb nőként érdemes odafigyelni. Nem hangos, nem erőszakos, nem zsinatol, talán pontosan ezért figyelsz oda jobban, amikor beszél. Megvan benne ez a csodálatos képesség, kétségtelenül.
Apád előtt ne vetkőzz -, már a cím is olyan, mint egy baljós intelem, rosszat sugall, keményen és szikáran. Ijesztően. Ez a mondat, ha elhangzik egy anya szájából, megfélemlíti bármelyik gyermeket. Akár van alapja, akár nincsen. Mint egy negatív ómen, mint egy fekete felhő, mint bármi, ami felett az embernek nincs uralma, úgy magasodik a lélek fölé, belemarkol, és nem ereszti. Megbélyegez. Nem csak téged, anyádat és apádat is. Ha anyád száját elhagyja ez az intés, azt soha nem felejted.
Péterfy-Novák Éva azt írja egy helyütt, az utószóban, hogy ő nem akar gyáva könyveket írni. Való igaz, a megúszós könyveknek kevés értelmük van, azon kívül, hogy legfeljebb elszórakoztatnak. Nem tudom, elgondolni se vagyok képes, miféle makacs igazságérzet, miféle állhatatos segíteni akarás mozgolódhat őbenne, és hajthatja előre. Emberfeletti teljesítmény, mindenesetre. Egy ilyen könyvet nőként megírni, hitelesen, alaposan átrágva a témát, mindenképpen olyan lelki stabilitást igényel, ami keveseknek adatik meg. Ugyanis Péterfy-Novák Éva valóban nem játszik a megúszásra. Bizony meghallgatott keserves, fájdalmas, iszonyatos történeteket. Végighallgatta újra és újra a megnevezhetetlen bűnöket, fertelmeket. Együtt sírt és együtt vérzett a lelke az áldozatokkal. Harag, tehetetlenség, bánat, gyűlölet, döbbenet, gombóc a torokban, kéz ökölben. Az ilyen történeteket feltétlen megsínyli az ember.
Az Apád előtt ne vetkőzz olyan könyv, ami alapjaiban renget meg, rengeteg negatív érzelmet szabadít fel benned. Vádolták már "bulvárossággal" nem egyszer, de szerintem ez a regény szikár, és kemény. Erős, mint a méreg. Semmi modorosság nincs benne. Odavágja eléd a tényeket, mintha azt mondaná: "Tessék, ezt dolgozd fel, ha tudod." Pont úgy tálalja, ahogy egy anya szájából elhangozhat a súlyos figyelmeztetés: "A férfiak rosszak." Nincs ebben a könyvben semmi kímélet, talán ezért vélik úgy néhányan, hogy hatásvadász. Pedig csak híján van a finomkodásnak. Nem tétovázik, nem próbál úgy fogalmazni, hogy kevésbé fájjon. Nem kendőz. Ezt nem csak olvasni fáj borzalmasan, ezt megírni is iszonyúan fájhatott.
Amire a téma kapcsán mindenképpen ki szeretnék térni, az az, hogy a regény nem keres felmentést az elkövetőknek. Feltár és elmesél, így az ok és okozat könnyen összeáll az olvasó fejében, ám ettől még nem kezded el sajnálni a vétkest. Engem alapvetően mozgatott mindig is egy bizonyos fajta törekvés arra, hogy megértsem, mitől hülye a másik, mert talán úgy könnyebb őt elviselnem, talán kevésbé csattanok fel, nem ütök vissza. Ám idővel rájöttem, ez a habitus csak ahhoz vezet, hogy mindenki rajtam vezeti le a frusztrációit, mert úgy is lázadozás nélkül eltűrök mindent. Az irgalmamra, a megértésemre még soha az életben nem irgalom és megértés volt a válasz. Ettől függetlenül továbbra is kerülöm a konfliktust, ha egy mód van rá, de nem nyelek le mindent szó nélkül, és ahol többet kapok a kelleténél a támadásból, onnan kíméletlenül tovább állok. Én mindent meg tudok érteni, de nem tudok mindent elnézni, sajnálom. Ha valaha is hátat fordítottam neked, annak oka volt, emiatt ne rám haragudj. Vagy haragudj rám, ahogy tetszik, azért fordítottam hátat, mert a legkevésbé sem izgat már, mit gondolsz. Soha nem volt részem olyan bántalmazásban, mint ami ebben a könyvben bemutatásra kerül. Ezt muszáj leszögeznem, még mielőtt valaki félreérti, amit írok. Viszont most elmondom, és emellett ki is tartok: vannak bűnök, kimondhatatlan, borzalmas tettek, melyek alól nem menthet fel senkit az sem, ha egykoron, ártatlan gyermekként maga is áldozat volt. Egy felnőtt ember - torzuljon bármennyire is a lelke - kétségek nélkül felfogja, hogy mit tesz, és pontosan tudja, hogy amit tesz, a társadalom szemében megnevezhetetlen tabu, a legiszonyatosabb bűnök egyike. Vérfertőzés. Pedofília. Ezek elkövetése értelemszerűen mindenkoron olyan indulatokat vált ki az emberekből, amik nehezen fékezhetők. Nem ritka a fizikai bántalmazás, a gyilkosság sem megtorlásként, ha valakiről kiderül, gyermekekkel fajtalankodott. Az elkövető ezért titkolózik, ezért fenyeget, ezért öli meg áldozatát, vagy netalán ezért próbálja hamis ürügyekkel eltorzítani áldozata elméjét. Az ilyen aberrált ember semmitől sem riad vissza, hogy megakadályozza bűnének napvilágra kerülését. Így aztán nincs Isten, nincs elfogadható magyarázat, nincs együttérzés, ami megmentheti a megtorlástól azt, aki ezt a határvonalat bármilyen mondvacsinált okból átlépi. És nem is szabad, hogy legyen.
Volt egy jelenet a regényben, ami olyan szinten feldühített, hogy most is elszorul a torkom, ha eszembe jut. Szeretném idézni, hogy értsétek, mire is gondolok pontosan. "Erzsike már sírt, és azt mondta, hogy nem szeret engem. Nagylány már, tudja, miről beszélek, hagyjam őt békén, menjek be a feleségemhez. Ki akart menni, de nem engedtem. Nem hittem el, hogy nem ért meg engem! A mi kapcsolatunk csodálatos, értenie kell!" Nincs bocsánat. Nem lehet ezt megbocsátani soha senkinek sem: hogy a másikra telepszik, megnyomorítja, kizsákmányolja, saját céljaira felhasználja, hazudik, és a hazugságaival deformál. Aki mindezeket ráadásul egy gyermek, egy tiszta lélek ellen követi el, annak én nem tudok megkegyelmezni. És nem is akarok. Meg kell húzni egy határt, máskülönben az áldozat mindig áldozata marad azoknak, akik gyengeségeik, gyarlóságaik okán a megúszásra játszanak. "Nem tehetek róla, kérem, én is így nőttem fel." Ilyen nincs. Ilyen felmentés az én olvasatomban nincs, és nem is lesz. Soha. Amíg élek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése