„De ha megtenné, mit látna? Ha szembe tudna nézni a veszteségével, milyen alakot öltene? Milyen színt? Fénylő kéket. Égkéket. A remény kékjét. Akkora szeretetet, mint az ég. Milyen fényes, milyen tüzes! Lehetetlen kioltani.”
Az első félév abszolút győztese ez a regény. Betalált, mint egy meteor és nyomott hagyott. Mélyet és kissé fájdalmasat, ugyanakkor gyönyörűségeset. Mert számomra ilyen a tökéletes történet. A bálnacsont színház minden, amire vágyom egy könyvben.
Akkora, mint egy féltégla, és méreténél, súlyánál még ígéretesebb az a ragyogó, apróbetűs szedése! Stramm formája, szövegének sűrűsége életekkel, álmokkal, titkokkal kecsegtetett, és végül minden elvárásomat felülmúlta.
Hosszú, fényes családregény, viszonylag sok szereplővel. Évtizedek krónikája ez, benne a gyermekkor fantázia által simára csiszolt, eszményi csillogásával és a háború dübörgő robajával, mely szereplőinket vagy végleg megsemmisíti, vagy apró gyémántokat présel belőlük irtózatos erejével.
Imádtam ezeket az elragadó részletességgel megrajzolt egyedi, nagyon élő karaktereket. A sztorit, amely feszes marad annak ellenére, hogy hömpölyög és árad. A mondatok kitöltik a rendelkezésükre álló teret érzésekkel, hangulatokkal, formákkal, színekkel. A könyv lüktet és él, mint a dobogó szív.
Irodalmi tekintetben pompás munka. Nem műhely szagú, hanem ösztönösen valódi. Az ember (mondjuk ki: én), annyira szeretne így írni, de nem tud. Nem irigylem, legfeljebb egy picit, és ilyet olvasni igazi örömet okoz, főleg, hogy nincs sokszor részem ebben az élményben.
Megér
minden percet, amit ráfordítasz. Megkapóan eleven, valóságos, gazdag forrásból
táplálkozó történet, izgalmas, jó sodrású, és ötletesen megkomponált. Kicsit
olyan, mint egy jó dal: ha elkap a hangulata, óhatatlanul beléd fészkeli magát,
míg végül beépül, és a részeddé válik. Örökre veled marad. Hiszen így igaz,
ahogy írja: „A regény veszedelem,
szenvedély, mindaz, amiből az élet áll!”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése