„A dolgok változnak. Ezek szerint az emberek is.”
Smith nem könnyíti meg a dolgokat az olvasó számára, mert főszereplője, Greta kifejezetten ellenszenves. A tinédzseres hisztivel és daccal felvértezve az a fajta irritáló, önhitt figura, aki szerint az embereknek, különösen az apjának, csak azért van gondja az életvitelével, mert irigyek rá. Slussz-passz. Greta ennél tovább nem nagyon lát, főként azért, mert nem akar és nem is mer.
Ám szívszaggató az, ahogyan az édesanyját hiányolja. Még akkor is fájdalmasan átérezhető a súlyos vesztesége, ha valójában azt az egyetlent siratja benne, aki mindig feltétel nélkül imádta őt, és sosem hibáztatta semmiért. Greta olyan, mint aki elfelejtett felnőni miközben menő rocksztárt játszott, és ez fura módon bejött neki. Azt tudja, hogy az ő élete más, de ennek túl nagy jelentőséget tulajdonít, és ezáltal saját magát is különbnek véli. Hűen alakítja a meg nem értett sértett felet. Kínosan ragaszkodik ehhez a szerepéhez.
Azután megérkezik Ben, a fura könyvmoly pasi egy tönkrement házassággal, és két kicsi gyerekkel a motyójában. Egy kedves, hétköznapi fazon, és komolyan szurkolni kezdesz nekik. Hirtelen arra gondolsz, Greta megérdemel egy esélyt, mert talán annyira mégsem szörnyű nőszemély. Csak egy picit, és egyre kevésbé.
Szóval, így működik ez a könyv. Nincsenek gyönyörű lírai mondatok, se húsbavágó életbölcsességek, csak az egyszerű, élénk, szókimondó szöveg. Semmi különös, mégis megérint. A végére egészen megszeppensz, a szemed sarkát törölgeted a zsebkendővel. Azt sóhajtod, ez a Greta végülis jó fej.
Alaszka, Jack London, szétszaggatott gitárhúrok, megbicsaklott
családi viszonyok, kihagyott ziccerek, lebőgés a színpadon. Egy újrakezdés
története reménykeltő befejezéssel. Mindenki képzelje azt,
ami a szíve vágya. Én elképzeltem, és az nagyon jólesett. Őszintén,
igazán meg tudtam szeretni Gretát, az elsüllyeszthetetlent.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése