"Amióta huszonöt évvel korábban megigézett Jack Kerouac és a formahagyó hobo dszesszének varázslata azzal a veszélyes lágyszívűséggel és pocsék központozással, tudatosan is meg szívreflexszel is hittem, hogy az efféle kalandok, mint James Leer megszöktetése a Swickley Heights-i börtönből vagy az elkallódott kabát visszaszerzése, eredendően jó dolgok: jó az irodalmi alkotásnak, jó a kocsmai beszélgetésnek, jó a léleknek. Káosz! Habzsolnom kellett volna a káoszt..."
Az idei év legszürreálisabb olvasmánya. Nem a szó hagyományos értelmében muris, inkább röhejes. Klasszikus kutyakomédia. Michael Chabon: Fenegyerekek c. regénye abnormális és fenomenális egyben. Mi történik, ha az író képtelen befejezni a regényét? Ír egy másikat egy íróról, aki képtelen befejezni a regényét.
Az alkotói válság legfeneketlenebb bugyrába tévedünk Grady Tripp professzorral, aki az első, meglehetősen jól sikerült regényét követően hét éven át próbálja befejezni második művét. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy igyekezete tökéletesen sikertelen. A regény burjánzik, egyre átláthatatlanabbá válik, s Tripp élete párhuzamot mutat ezzel a tendenciával. Ugyan az alkohol rabságából kiszabadul, helyette a fű és egyéb tudatmódosító szerek függőjévé válik, a felesége elhidegül tőle, és szakmai kudarcát elsikkasztandó kreatív írást tanít egy középszerű főiskolán. Sikertelensége kirobbanó végkifejletekor csatlakozunk hozzá, egy bohém és őrült hétvégén, amikor a sors kegyetlen tréfát kezd űzni vele, és végül természetesen kiütéssel le is győzi főhősünket. Minden összeomlik körülötte, és mindez nagyon látványos módon történik.
A cselekmény szokatlanul pörgős, meglehetősen filmszerű. Az események sodrában Tripp már arra sem képes, hogy kapálózzon, inkább viteti magát az árral. Egyetlen hétvége alatt tulajdonképpen mindent elveszít, és összeomlik az élete. Hogy ezt mi végeredményben irtó viccesnek találjuk, az az írói bravúrnak és annak az alapvető természeti jelenségnek köszönhető, hogy vannak tragikus dolgok, amik annyira tragikusak, hogy az már nevetséges. Az ember elér egy pontot, ahonnan nincs tovább lefelé, és akkor körbenéz, és egyszerűen elröhögi magát. Mondjuk, az nem mindegy, hogy ezt tébolyában teszi, vagy megkönnyebbülésében. Néha nehéz tetten érni a kettő közötti különbséget. Ezt a borzalmasan bonyolult lelkiállapotot olyan szépen vezeti le Chabon, hogy már ez a szívbemarkoló hitelesség, ez a kiemelkedő alkotói teljesítmény önmagában nagyon élvezetes kalanddá teszi a könyvet.
Van itt minden, ami szem-szájnak ingere. Kutyák és kígyók (élők és döglöttek), ügynökök, melegek, transzvesztiták, megrögzött hazudozók, gengszterek. Írók és elmeháborodottak (gyakran a kettő együtt jár, kéz a kézben). Pia és fű dögivel. Lopás, lövöldözés, egy kézirat a sikátorban, kórház, baseball ütő, miegymás. És persze az én totális, egyértelmű kedvencem: a zsidó-koreai család, amelyik valójában sem egyik, sem másik, ellenben meghatározhatatlan, reprezentatív, beszédes és gyönyörű. Imádtam őket.
A Fenegyerekek egy extravagáns őrültek háza. Hamisítatlan burleszk. Szívszorítóan szánalmas. Állati vicces. Az első betűtől az utolsóig végtelenül szórakoztató, hazugságoktól és sallangoktól mentes. Valójában egy nagyon élethű, kínos önvallomás. A kínosabbnál is kínosabb, ám tudjuk már Chabonról, hogy profi vetítő és nagy mókamester. Nem szabad túl komolyan venni, ahogy egyébként az életet sem szabadna. Elvégre úgysem ússzuk meg élve.
Az abszurd humor kedvelőinek és az írói válságban szenvedőknek melegen ajánlom. Az állatbarátok talán találnának benne kivetnivalót, de a Marilyn Monroe rajongók imádni fogják. Ugyanakkor fű és alkohol helyett kiválóan szolgál a valóság elűzésére. Ajánlom, ha az életed rohan lefelé a lejtőn, hogy lásd, van rosszabb, és ajánlom, ha magasan vagy, hogy lásd, lesz ez még így se. Általánosságban egyszerűen csak ajánlom, csipsz és sör mellé, mondjuk, mert fergetegesen jó.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése