Ugrás a fő tartalomra

Bauer Barbara: Most élsz - "Nincs idő várni."

"Olykor úgy érezte, ha ezekkel a dolgokkal foglalkozik, csak elfecsérli az időt. Függ valamitől, ahelyett, hogy kitárná a saját világát, és anélkül járná az útját, hogy közben a külvilágra kell figyelnie. Ha azt hajtja, ami még nincs meg, azzal csak rohan előre az időben, és közben észre sem veszi mindazt, ami ott van vele. Csak így nyerhet időt, csak így élhet ott, ahol boldog lehet."

Bauer Barbara: Most élsz c. regénye egy életút romantikus krónikája. Az írónő, tőle szokatlan módon ezúttal nem egy fiktív mesét hozott el nekünk, hanem egy valódi legenda történetét. Máté Péter alakja elevenedik meg a lapokon. Gondolatai, téveszméi, félelmei, vágyai. 

Máté Pétert, a zenészt nem kell bemutatni senkinek, nagyjából minden generáció számára ismerősen cseng a név és bizonyos dallamok, melyek óhatatlanul hozzá tapadtak az évek során. Hazám, Azért vannak a jó barátok, Elmegyek - ezek a szerzemények a mai napig felcsendülnek a rádióban és az iskolai rendezvényeken. Feldolgozások is születnek szép számmal, ezért így vagy úgy, de mindenki találkozott már Máté Péter munkásságával. Az énekes hosszú-hosszú évtizedekre beírta magát a köztudatba, ám az életéről a legtöbben mégis keveset tudunk.

Bauer Barbara ezt a hiányt igyekezett orvosolni, amikor megírta legújabb könyvét, amely kreatív és nagyon szívhez szóló. Bele-beleszövi a dalok szövegeit a saját szövegébe, amitől még élőbbé válik az írás. Amikor olvasás közben lelki füleiddel elkezded hallani a dalt, mi több, nekilátsz dúdolni, az kellemes, nosztalgikus élményt nyújt. Tudod, hogy van időd megállni, meghallgatni egy-egy régi melódiát, sőt, az írónő sok helyen kifejezetten javasolja is ezt. A regény tulajdonképpen a dallamok szárnyán száll, a zenét lovagolja meg, és ezzel ad egy szomorú, de szép ívet Máté Péter tragikusan rövid élettörténetének. Tökéletesen eleveníti meg a zenész kétségbeesett halálfélelmét, zene iránti olthatatlan szenvedélyét, legbelsőbb motivációját. Ugyanakkor igyekszik bemutatni nekünk Máté Pétert, a magánembert is: először a tehetséges gyermeket, majd a romantikus udvarlót, később pedig az esendő férjet és a szerető családapát. Bár nem hallgatja el a duhaj, részeg éjszakákat, a tonnaszámra elszívott cigarettákat és a gyötrelmesen hosszúra nyúlt munkanapokat, a pletykákat tökéletesen figyelmen kívül hagyja. 

Az írónő a család, a barátok, régi kollégák visszaemlékezéseire támaszkodott írás közben. A hangsúlyt feltétlenül Máté Péter lelki vívódására, a zenével való különleges kapcsolatára, illetve veleszületett szívbetegségére helyezi, ám ezzel - véleményem szerint - az indokolatlan ismétlések csapdájába esett több alkalommal is. A regény két idősíkon fut, ezeket gyakran és váratlanul váltogatja, és ettől egy idő után túlságosan töredezetté vált a szöveg. 

Ugyanakkor a javára válik, hogy az írás mögött évek lelkes és lelkiismeretes kutatómunkája áll, ahogy azt már Bauer Barbarától megszokhattuk. Hiszen minden regényének tökéletesen felkészülten áll neki, és kerüli az öncélú történelmi ferdítéseket még a fikcióban is. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez a szöveg eredetileg forgatókönyvnek készült, ezért váltakozik ilyen élesen a filmszerű ábrázolás mód a lírai leíró részekkel. Nagyon más ez, mint a többi munkája, és nekem talán kevésbé tetszett, de vitathatatlan, hogy méltó emléket állít Máté Péternek, a nagyszerű és kivételes művésznek. Továbbá még egy pozitívum: a könyv hatására előfordulhat, hogy hangosan ordítva, dübörgő ugrándozással kísérve fogod énekelni a Zene nélkül mit érek én? c. klasszikust, a szomszédaid igen nagy örömére. Egyébként, ha engem kérdeztek, ezért már megérte. 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése