"Ilyen az élet. Nem lenne fontos, hogy én is túléljem?"
Hogy milyen az év eleje számomra? Nem az a típus vagyok, aki a blogomon keresztül öntöm szerencsétlen olvasóimra a gondjaimat. Posztjaim többnyire vidám hangszínűek, vagy melankolikusak, de dühömet, keserűségemet, vagy bánatomat soha nem tárom a "nagyközönség" elé. Summa summarum, hogy a saját kérdésemre válaszoljak: torokgyulladásom van, és nagyon-nagyon elegem. Ebben a lehangolt, alacsony energiaszintű, mi több, kissé sötét hangulatomban talált meg az Athenaeum küldeménye. Meg kell vallani, a két könyvet tartalmazó csomag hozott némi napsugarat felhős hétköznapjaimba. A Vonat Puszánba horror, mi több: zombi horror! Ez kell nekem! Soha jobbat! Folyjon a vér, recsegjenek a csontok, legyen sikítás, és futás! Őszintén? Ebben a könyvben van mindegyikből bőven. Lázban fetrengve, köhögve, orrot fújva is ébren tartott, tulajdonképpen egy este alatt elolvastam.
Bánom is már ezt a nagy rohanást, de egyszerűen nem bírtam letenni. Azt elöljáróban el kell árulnom, hogy legyek bármekkora zombi-rajongó, a filmet nem láttam. A Vonat Puszánba hamisítatlan, véres jelenetekben bővelkedő, feszült hangulatú, pergő ritmusú történet. Mondhatnám azt is, hogy attól fogva, hogy elindul a vonat, egy szusszanásnyi ideje sincs az olvasónak. Ránt magával, vonszol, végig az egész szerelvényen a szereplőkkel együtt, akik kénytelenek átverekedni-ravaszkodni magukat a húszabáló, groteszk, valaha emberi lények hordáján, hogy megmenthessék szeretteiket, és persze önmagukat. Nem ér senkit nagy meglepetés, ha azt mondom, hogy lesznek, akik nem élik túl. Olyanok is vesznek oda, akiket megszeretünk a történet során. Ez a horror egyik legalapvetőbb jellemzője, és ha jóféle, működik is ez a fogás: megkedvelteti veled a szereplőket, aztán végignézheted, ahogy felzabálják őket a szörnyek. Ez az én esetemben most nagyon is működött. Jó párszor megszakadt a szívem.
A mögöttes tartalom nem a legmélyebb, leghúsbavágóbb (micsoda hasonlat!) eszmei mondanivaló, amit valaha is kitaláltak, de ettől függetlenül egyetemes igazság. Figyelj jobban a szeretteidre. Tölts minél több időt velük. Amennyit csak tudsz, mert sosem tudhatod, mikor ér véget a közös utazás, örökre. A késő bánat pedig csak késő bánat, semmi több: haszontalan. Azon kívül szépen bemutatja, ahogy a nagy tragédiák idején megnemesedik az ember lelke. Több lesz benne a részvét, a segíteni vágyás. Legalábbis sokak így élik meg a katasztrófákat. A jó horror általában ilyen emberekről szól, és a Vonat Puszánba jó horror. Felsorakoztat férfiakat és nőket, akik azelőtt olyan emberek voltak, mint te vagy én: őrölt velük a mókuskerék, befásultak, megvakult a lelkük. Azután történt valami, ami felnyitotta a szemüket, és kiderült, hogy a szívük mélyén ott lapult végig egy hős, aki bármire képes azokért, akiket szeret. És persze vannak olyanok, akikből a legrosszabbat hozza ki a páni félelem, a káosz, és a túlélés kínzó ösztöne. Emberből patkány: szomorú, de életszagú fogás.
A Vonat Puszánba azért jó, mert mindkét metamorfózist gyönyörűen bemutatja. Mondhatnám azt is, hogy ez a téma a főétel ebben a könyvben, az élő húsért örjöngő, véres zombihorda pedig a köret. A maga műfajában szerintem az egyik legjobb. Bátran belevághat bárki, aki szereti a horrort, és bírja a gyűrődést. Nem titkolom el, hogy egy estés könyv. Ha felütöd, azt javaslom, gondoskodj róla, hogy akkor tedd, amikor megengedheted magadnak, hogy a végéig fel se állj a könyv mellől. Nem fogod tudni letenni. Ha felszállsz a vonatra, Puszánig nem szállsz le róla, azt garantálom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése