"… amikor nagynak akarsz látszani, akkor látszik milyen kicsi vagy."
Jakupcsek Gabriella tavaly ősszel a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent, Nagy levegő című új könyvében ez volt az a mondat, ami a leginkább nyomot hagyott bennem. Az év végi szabadságom első napján vettem kezembe a kötetet, egy sötét, szúrós, hideg hajnalon. Kimerült voltam, meghajszolt, és törődött, plédbe burkolózva ücsörögtem a kanapén, amikor kinyitottam ezt az elragadóan pozitív külcsínnel rendelkező kiadványt. Nem tudom, kinek pattant ki a fejéből a gondolat, hogy "oké, tegyünk illatosított oldalt rögtön az elejére", de bárki is volt, a lelkem óriási energialöketet kapott általa. Megajándékozottnak éreztem magam. Később persze tisztázódott a helyzet, hogy magának a könyv írójának nagyon fontosak az illatok, és hangulatának megfelelően használja, alkalmazza őket, leginkább parfüm formájában. Az üzenet kristálytiszta, ahogy a szándék is, és ez már önmagában bizonyos hálaérzetre ad okot. Akkor és ott mindenképpen nagy szükségem volt erre.
Ami a könyvet magát illeti, számos fontos témát érint, bár be kell vallani, valóban csak érinti őket. Mélyre nem feltétlenül megy, viszont ezt én így utólag pozitívumként könyvelem el, mert éppen akkor nem vágytam semmi fajsúlyosra, semmi lélekmorzsolóra. Ha malomkövek közé kívánom szorítani a szívemet, Stefánssont veszem elő, vagy még inkább: Woolfot. Tanácsokra sem vágytam, a divattal ellentétben én nem rajongok a mostanában felkapott self-care, mindfulness és hasonló témájú könyvekért. A Nagy levegő nem oszt ki, nem puffogtat hangzatos ötleteket. Jakupcsek Gabriella egyiket sem teszi. Egyszerűen csak beszélget veled. Értsd jól, valóban olyan az egész kötet, lapról lapra, mint amikor leülsz meginni egy kávét valakivel, akit jól esik hallgatni. Jó tudni, hogy vannak a tiédhez hasonló tapasztalatai, érzései, élményei, meglátásai. A szerző kedves, intellektuálisan gazdag, emocionálisan kifejezetten érzékeny, élettapasztalataiból fakadóan bölcs, és alapvetően derűlátó természete átsüt az oldalakon. Csak mesél. Mindenről, ami eszébe jut, talán ebből adódik, hogy kissé csapongó ez az írás, felületes is, feltétlen, de a célja egyértelműen nem az okítás, vagy a belemagyarázás. Ember szól emberhez, hogy elmondja neked, nekem, nekünk, hogyan éli meg ő az életet.
Lehet belőle persze meríteni: ötleteket, erőt, talán még bizonyos módszereket is, de én úgy gondolom, a könyv erőssége abban áll, ami egy jó beszélgetés biztos alapját is képezi. Hogy rájössz, a másik is csak ember, hogy gondokkal küzd, hogy vannak stratégiái a túléléshez, hogy nem csak a felszínen evickél, de minden örvény előtt nagy levegőt vesz. Tudja, hogy mindig van tovább. Hogy mindig van valahogy, és az ember egyszerűen csak a hullámok felett tartja a fejét, bármi áron. Lehet jógázni, lehet különböző napi szertartásokat, szokásokat kialakítani. Bármi működhet, amitől az életed működik. Ez a könyv pedig pontosan ettől a nagyon is elemi axiómától működik. Mert téged szólít meg. Hozzád beszél. Neked mondja. Mesél. Nem az a célja, hogy megváltoztassa az életed, talán az sem, hogy megkönnyítse. Csak szeretne egy jót beszélgetni veled. Ebbe beletartozik az is, hogy nem feltétlenül értetek egyet mindenben, de a tolerancia az első alapszabály, amit az ember ilyenkor lefektet. Te így látod, én úgy látom, de nem kell, hogy ez ellenségekké tegyen minket. Miért is kellene? Attól tágul a világ, hogy meghallgatlak téged, és látom, amit látsz, és megnyílik egy kis szelet előttem belőled. Látom, hogy mi motivál, hogy olyan vagy mint én, annak ellenére, hogy különbözőbbek nem is lehetnénk talán. Ettől jó a Nagy levegő. Csak beszívod, átengeded magadon, töltekezel belőle, azután elengeded. Ami marad, az a tiszta, derűs, kellemes érzés, hogy valahogy gazdagabb lettél, érzékenyebb. Kaptál valamit: lendületet, reményt, egy kis emberséget.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése