"Akárhogyan is lesz, szeretem. Szeretem őszintén, tisztán, taktika nélkül. Maga az én kishúgom és kisleányom, életem és szenvedésem várt jutalma, vidéki lélek, mint én, testvérem, minden ember közül a leginkább rokonom."
Bíró-Balogh Tamás író, irodalomtörténész. Ha nem volnátok ti c. kötete Kosztolányi Dezső életének utolsó éveit mutatja be, úgy, ahogyan eddig még sosem láthattuk. Rendkívül alapos tényfeltáró munka, ugyanakkor igyekszik a száraz tényeket szellemességgel, lélekkel lágyítani. A könyv egyszerűen olvastatja magát, akkor is, ha az olvasó nem feltétlenül Kosztolányi rajongója, már ha szabad így fogalmaznom.
Kosztolányi Dezső élete utolsó három évében, már súlyos betegen szerelmi viszonyt ápolt egy Radákovich Mária nevű férjes asszonnyal, egy - első találkozásuk idején tíz esztendős - fiúgyermek anyjával. A titokzatos szeretőről mindezidáig nagyjából ennyi is volt az, amit tudni lehetett. Illetve azt, hogy a megcsalt, joggal dühös Kosztolányiné nem túl hízelgő levelet írt neki, melynek legalább egy frázisát mindenki jól ismeri. "Maga szerencsétlen, tájékozatlan lud..." - így kezdte Harmos Ilona elhíresült sorait, és Radákovich Mária így is maradt meg a köztudatban, annak ellenére, hogy Kosztolányi Dezső valóban szerelmes volt belé. Az író elhatározása, hogy elválik feleségétől Radákovich Mária miatt, sosem valósult meg, és hogy ez az elhatározás mennyire volt komoly, szintén nem ismeretes, hiszen a nős férfiak hajlamosak ezzel hitegetni szeretőiket, és talán önmagukat is. Ám azt nem szabad elfelejteni, hogy Kosztolányi ekkor már súlyos, halálos beteg volt, és meglehet, ez a szörnyű betegség, és maga a halál akadályozta meg abban, hogy az élete utolsó éveit megszépítő szerelmet szentesíthesse.
A Jaffa kiadó gondozásában megjelent monográfia korrekt, akkurátus munka, valódi kuriózum. Értéke abban rejlik leginkább, hogy az adatok között nem veszik el sem a lélek, sem a humor. Rendkívüli érzékenységgel, és tapintatos tisztelettel mutatja be Kosztolányi Dezső érzelmi világát életének ezen utolsó szakaszában, ugyanakkor nem titkolja esendőségét, labilis lelkiállapotát sem. Valódi irodalomtörténeti csemege ez a kötet, hiszen Kosztolányi legfontosabb műveinek hátterében meghúzódó élettörténeti szálakat is felgombolyítja. Radákovich Máriáról szintén igen tüzetes képet kapunk, hiszen nem csak őt magát, családi állapotát, gyermekkorát térképezi fel a szerző, hanem felmenőinek életét is megismerhetjük, illetve lerántja a leplet a Radákovich família félig-meddig hamis legendájáról is. A kötetet színesítik a végén közölt levelek, melyek közül igazi különlegességnek számítanak azok az írások, melyek Radákovich Máriától maradtak fenn. Az ő leveleinek többsége sajnos nem ismert, ahogy azt is találgatások övezik, hová tűntek ezek a levelek valójában. A sors fintora, hogy mi azon sorait ismerhetjük meg a könyv által, melyeket Kosztolányi Dezső már soha nem olvashatott.
A könyv hiteles korrajz, alapos életrajzi munka, minden lehetséges oldalról megvizsgálva tárja fel előttünk egy "szeptemberi áhítat" történetét. A nagybeteg író, aki hanyatló éltének utolsó lángjában még megírja munkásságának legkimagaslóbb költeményét, és látszólag ettől a lángtól új erőre kap, szinte gyógyulni látszik. A "pusmogó barát", Füst Milán, aki Kosztolányiné iránt érzett ellenszenve, és Kosztolányi iránt érzett barátsága okán mindent elkövet, hogy segítse a titkos szerelmeseket. Kosztolányiné Halmos Ilona, aki sértett dacosságában egy megcsalt asszony hiúságával reagál a történtekre, és az átala írt könyvben is csupán egy haldokló férfi délibábos fellobbanásának tudja be férje viszonyát, talán túlságosan is elbagatelizálva mindazt, ami valójában történt. Radákovich Mária, akinek csendes, végletekig egyszerű alakja úgy szövi át ezt a könyvet, mint egy valódi múzsa. És végül, de nem utolsósorban egy rejtélyes asszony, a dajka, aki majdnem húsz esztendőn át volt állandó, létfontosságú szereplője nem csak az író életének, de annak munkásságát is szignifikánsan határozta meg jelenlétével.
Kosztolányi Dezső a magyar próza egyik legkiemelkedőbb alkotója. Ellentmondásos személyisége, vitathatatlan zsenialitása emelte őt a legnagyobbak közé. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy az életét végigkísérő nők nagyban meghatározták alkotásait, életpályáját, és őt magát.
"Nem egy, hanem mindegyik.
Mindegyik leányom, mindegyik feleségem,
mindegyik barátnőm, rejtélyes kedvesem.
Mindegyik anyám."
Megjegyzések
Megjegyzés küldése