Ugrás a fő tartalomra

Az idei utolsó - Találkozunk 2019-ben!

Az írás ma nehezebben megy, mint máskor. Év vége van, már csak pár nap, és átlépjük mindannyian 2019 küszöbét. Őszintén megmondom, elfáradtam, de talán rajtam kívül még sokan éreznek így. Ez az idei év hosszú volt és eseményekkel teli. Kaptam hideget és meleget, de ahogy így számot vetek önmagammal most, rájövök, hogy erős pozitív felhanggal van szerencsém zárni az évet. Panaszra semmi okom. Nem mintha szándékomban állt volna a blogomban panaszkodni bármiről is. Nehézségek mindig voltak és mindig lesznek is, az ember megoldja őket, vagy nem oldja meg, de kitárni idegenek felé a totális nyomorodat, szerintem nem a legjobb kivitelezés. A dicsekvés meg visszatetsző. Az írás számomra nem erről szól. Különben is, elég sok mindennel kapcsolatban kifejtem a véleményem, így aztán kifejezetten átfogó képet lehet kapni a személyiségemről a blogom által, ha az életemről nem is. 

Idén sokkal több könyvet volt szerencsém beszerezni, és elolvasni, mint az utóbbi években bármikor. Az már most látszik, hogy a jelenleg olvasott krimin (Jussi-Adler Olsen: Határtalanul) kívül, mást már nem fogok tudni elolvasni. Az ünnepi időszakban sem a könyvekre, sem a Molyra, sem a blogra nem volt két percem sem, a Szeretem Szerdát is jó előre megírtam. (Ejha, most lebuktattam magam, de volt, aki várta a rovatot, és neki nem akartam csalódást okozni.) Akadtak jó és rossz élményeim könyvek terén, de akik a Molyon követnek, pontosan tudják, mit imádtam és mit nem. Ide is leírtam pár könyvekkel kapcsolatos gondolatomat. Ez jövőre sem fog megváltozni. 

Tervezem, hogy a Szeretem Szerdára nagy hangsúlyt fektetek, mivel, ahogy látom, olvasóim körében ez a legnépszerűbb. Ám továbbra is bőven fogok beszélni olvasmányélményeimről,  vagy így, vagy úgy. Így év végére igencsak felszaporodtak a várólistámon és a polcomon az új csodálatos, szépséges, várva várt kincsek. Ezekből szemezgetvén ( a teljesség igénye nélkül) felvázolom, jövőre milyen könyvek értékelésére számíthattok tőlem, már ha követtek-olvastok engem. A sorrend nem számít, változhat, és változni is fog. 

Plan 2019:

Kepes András: Istenek és emberek

Aki követi a blogomat, tudja, hogy erre a példányra a Győri Könyvszalon keretein belül tettem szert, és ráadásul névre szólóan dedikált példány, tehát felbecsülhetetlen értékű kincs. 
A regény a Libri gondozásában jelent meg idén (2018) keménytáblás kiadásban, illetve e-book formában is. Azt kell mondjam, megrendítően gyönyörű, igényes kiadás, már csak a borító megragadja az ember fantáziáját, vonzza a tekintetet. 



Bauer Barbara: Még látlak odafenn

Ez a szépség postán érkezett, éppen tegnap. Izgalmasnak ígérkező történelmi regény, amely témájából kiindulva (második világháború) azonnal felkeltette a figyelmemet, amikor először ajánlották nekem. Fordulatokban és érzelmekben gazdag történetre számítok.
A Jaffa Kiadó gondozásában megjelent regény az idei év egyik újdonsága, amihez nagy reményeket fűzök. Az írónőtől ez az első könyvem, és izgatottan várom, beváltja-e, amit ígér. Jövőre ez is kiderül.


Sándor Anikó: Hamis profil

Az előbbi szépséggel együtt érkezett, és ha őszintén a szívemre teszem a kezem, ez talán még izgatottabbá tesz. A fülszöveg szerint egy erősen mai problémát taglal, és tár fel eléggé brutális igazmondással. (A Facebook amúgy sem a szívem csücske, mármint abban a formában nem, ahogy a nagy tömeg manapság használja.)
Ez a regény szintén a Jaffa Kiadó munkáját dicséri: nemesen egyszerű, ám rendkívül ötletes a borító, ami nagy kedvet csinál egy magamfajta megrögzött könyvmolynak az olvasáshoz. 


Per Petterson: Megtagadom

Újabb Könyvszalonon szerzett kincs. A "nem lehetett otthagyni" kategória egyik győztese ebben az évben. A norvég író munkája a fülszöveg alapján egy érdekfeszítő, szívettépő, komor lélektani dráma.
A regény az előbb felsoroltakkal ellentétben nem újdonság. 2015-ben jelent meg először a Scolar kiadásában, és a minimalista borító, meg a keménytábla mögött igazi mesterművet sejtet. Kíváncsian várom. 


Darren Shan: Zom-B trilógiája (a képen csupán az első könyv látható)

Ajándék a párom édesanyjától, ami rendkívül találó, mivel odáig vagyok a zombikért. Sokszor került már a látóterembe ez a trilógia, de  voltak fenntartásaim vele szemben. 
A Móra 2015-ben adta ki az első részt magyarul. Puhatáblás ugyan, de nagyon egyedi kivitelezésű, mind a fedlap, mind a belül található illusztrációk elnyerték a tetszésem. Nem valószínű, hogy szépirodalmi műremek, de néha csak úgy céltalanul szórakozni is kell, és úgy érzem, ennek a kitételnek ez az alkotás tökéletesen meg is felel majd.

Utóirat:

Itt be is fejezném a felsorolást, mert folytathatnám akár napestig. A kívánságlistám a Molyon egyre csak nő, és alig győzöm utolérni magam. Azon kívül, egyéb terveim is vannak, amelyeket mindenképpen szeretnék megvalósítani, amint lehetőségem adódik rá. Hogy időm mire lesz, és mire nem lesz, az még a jövő zenéje, de a céljaim nem változtak. Szórakoztatni szeretnék, illetve talán elgondolkodtatni is. Az eddigi figyelmet köszönöm. Várlak benneteket szeretettel jövőre is: követőimet, alkalmi olvasóimat, kedvelőimet és utálóimat egyaránt. Együtt mindenképpen valami jót hozunk ki ebből a blogból 2019-ben is.

Megjegyzések