"Állítólag a nők azért akarnak mindenáron fiatalos külsőt, mert a reklámokban csupa modell-külsejű, húszéves lány mosolyog rájuk. Hülyeség! Ha belenézek a tükörbe, ott nem egy szépségkirálynőt akarok látni, vagy egy húszéves lányt. Saját magamat akarom látni, olyannak, amilyennek évtizedeken át megszoktam."
Mörk Leonóra Ködkirálynő (Jaffa Kiadó, 2019) c. regénye kifejezetten vonzott engem az első pillanattól kezdve. Mondhatnám úgy is, hogy kerülgettem, mint macska a forró kását. Volt valami homályos sejtelmem: a bámulatos borító egyenesen a szívemhez szólt, ám a fülszöveg mégis hagyott bennem némi kétséget azt illetően, hogy ez valóban az én könyvem-e. A kétség most is megvan, ennek ellenére a Ködkirálynő remek társa lehet egy nőnek munkába menet a buszon, kávézás közben, utazáskor, folyóparton. Vagyis azokban a pillanatokban, amikor a nő elvonul, hogy maga, és önmaga lehessen.
Az írónő érzékeny, okos, két lábbal a földön álló, érett nő, és ez minden során kiütközik. Modern gondolkodású, de mindenekelőtt tiszteli az ént, és az ember elidegeníthetetlen jogait. A főszereplő, Érsek Kriszta, és az írónő személyisége között érezhetően erős, mély átfedések vannak, ami nem feltétlen előnyös szakmai fogás, ám Mörk Leonóra szimpatikus, jó felfogású, őszinte, karakán, de nem harcias, világlátott, iskolázott asszony, és ezen tulajdonságok semmiképpen nem válnak a főhősnő kárára. Bár van néhány túl karakteres gondolata, ami az aktuális kor jellemzői miatt nem feltétlen valósítható meg minden nő számára, de az üzenet átjön. Azon kívül, persze, ez elsősorban regény, nem pedig üres frázisokat puffogtató önsegítő könyv, így nem róhatjuk fel neki, hogy nem ad kézzelfogható tanácsokat, mégis hogyan kellene egy nőnek élni, és önmagát szeretni. Maga a főhős sem igazán tudja még, csak sejti.
Az irodalmi és zeneművészeti utalások megerősítenek bennünket abban, hogy az írónő nem a Wikipédiáról ollózta össze őket, hogy a műveltség látszatát keltse, hanem valóban művelt. Innentől kezdve hiteles mindaz, amit leír. A történet igazi erőssége viszont pontosan abban rejlik, hogy el tudott vonatkoztatni saját magától, tapasztalataitól, és gondolatvilágától, és bele tudott merülni egy egészen másfajta stílusú elbeszélésbe. Itt kezdődött számomra a csoda, mert nem azt kaptam, amit vártam az első oldalak után. Hirtelen ugyanis eltávolodtunk Mörk Leonórától, és belemerülhettünk egy másik korba, egy másik női lélekbe, egy másfajta világlátásba. Charlotte figurája mindenképpen kissé idealizált, ahogyan a vőlegényéé is, ám ez mégsem von le a regény értékéből. Szikár dokumentum helyett egy lélekkel, érzésekkel, fájdalmakkal teli, és misztikummal finoman körbeszőtt mesét kapunk: bepillantás a múltba egy bölcs szem tükrén át. Bár a történet mindkét szálában hangsúlyos szerepet kap a romantika, és a lírai szépségű mondatok, mégsem esik át a ló túloldalára. Giccstől, túlzásoktól, cafrangoktól mentes, letisztult, szép, kerek szerelmi történeteket kapunk. Hála az alkotó józan eszének, elmaradnak a fülledt, erotikus leírások, a vég nélküli áradozások, és a semmitmondó szerelmi klisék sem bukkannak fel. A mese és a valóság szálai összeforrnak ugyan, de mégis éles határ húzódik közöttük. "Mert ahol mesebeli erdő van, ott királyfi is van." Ebből következik, hogy a múltbéli ifjú Charlotte egy lenyűgözősen szép "királyfit" kap maga mellé, míg a modern korban élő Kriszta egy szorongásokkal teli, de egyenes, jó kiállású és jó érzésű, korban hozzá illő orvost (korunk hercege), két kutyával. Ez a szépen ívelő, összemosódó, átlátható, egyszerű szimbólumokkal megírt, okos történet különböző nézőpontokból mutatja be az életet, és a szerelmet. A párhuzam tisztán észlelhető: mindenki azt kapja, amire szüksége van. A fiatalok vad, mindent elsöprő, tragikus szerelmet, az idősebbek pedig józan, megfontolt, kirohanásoktól, és tikkasztó ígéretektől mentes, bizalomra, és barátságra épülő kapcsolatot.
A többarcú szerelem ábrázolása az, ami igazán megkapó a Ködkirálynőben. Az, ahogyan megmutatja, mennyire sokrétűek, szerteágazóak a nézőpontok, és hogy bárkiből lehet Igazi, minden csak felfogás, és perspektíva kérdése. Ugyanakkor tiszta, világos üzenetet hordoz a fiatalabb, női olvasókorosztály felé: légy önmagad, légy önálló, légy bátor, képviselj értéket, ne alázd meg magad. Fontos mondanivaló ez. Nem árt, ha olykor emlékeztetnek minket arra, hogy kik vagyunk, és mennyit érünk, mert mi nők hajlamosak vagyunk anyáink útján járva megbékélni a kevéssel. Hajlamunk van beletörődni a rosszba, elkerülhetetlenként aposztrofálni a keserves tapasztalatokat, elviselni egy iszákos, erőszakos férjet, vagy elfogadni azt, hogy mi kevesebb fizetést kapunk ugyanazért a munkáért, és hogy az emancipáció ellenére még mindig elsősorban a konyhában a helyünk. Igen, nő vagyok, és ez hangsúlyos aspektusa a személyiségemnek: szeretem, ha cipeled helyettem a csomagomat, és kicseréled a villanykörtét, de nem azért, mert én nem vagyok képes erre. Ez az, amit mindannyian elfelejtünk. Azt hiszik a férfiak, nélkülük elvesztünk, és mi erősítjük bennük ezt a nagyon súlyos tévhitet, mi több: magunk is bedőlünk neki. Bármit is akarsz, képes vagy rá, és a megfelelő társ mellett is elsősorban a magad ura légy - erre emlékeztet minket Mörk Leonóra a Ködkirálynő c. regényében.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése