„– Van az élők birodalma és a holtak birodalma,
és a kettő közötti híd a szeretet… csak az jelent bármit is.”
Dean Koontz történetei
mindig kalandosak, és én rendkívül szórakoztatónak találom őket. A
tudományos-fantasztikus elemek mellett sosem nélkülözik az érzelmeket, ám azt
álmomban sem gondoltam volna, hogy ezúttal egy igazi szerelmes regényt tartok a
kezemben.
A másik Emily egy mindent elsöprő szerelem meséje.
Miközben a főhős tíz évvel korábban eltűnt kedvese sorsát igyekszik
felderíteni, felfoghatatlan rejtélyekkel szembesül és rendkívüli események
szemtanújává válik. Feltárul előtte a nem is olyan távoli jövő: a háborúk, és a
kegyetlenkedések, melyek a tudomány és a fejlődés nyomán borítják el
világunkat.
A cselekmény ezúttal
kevésbé pörgős, mert a főszereplő erkölcsi és érzelmi vívódása szokatlanul
hangsúlyos szerepet kap. Ez sajnos többszöri ismétléshez vezet, és az elbeszélés
amúgy érdekfeszítő fonala újra meg újra önmagába csavarodik. Ettől eltekintve
még mindig elég izgalmas marad ahhoz, hogy az olvasó minél hamarabb a végére
akarjon járni a dolgoknak.
Arra, hogy kik és mi
célból mozgatják a szálakat a háttérben, csak a regény legvégén derül fény, a
megoldás azonban sok megválaszolatlan kérdést hagy maga után. Ám mivel a
központi téma ezúttal a szerelem, és az a maga módján győzedelmeskedik,
igazából nem okoz csalódást a végkifejlet.
Két ház, melyek hajmeresztő titkokat rejtenek.
Egy kegyetlen sorozatgyilkos. Halottak, akik feltámadnak haló poraikból. Egy
ördögi elme, aki álarcot öltve lopakodik közénk, hogy akaratát bármi áron
érvényesítse. Ki ő? Mi motiválja? Hol a határa a józan észnek? Mit szabad, és
mit kell megtenni a szerelemért, és van-e tovább, ha már mindent megtettünk?
Szerintem elég jól hangzik ez ahhoz, hogy olvasni akard, és ha megteszed,
garantáltan nem fogod megbánni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése