"(…) odaadó szeretetre csak az számíthat, aki egyszer, valamely ponton viszonozza is. Azért, hogy az ember egyszerűen csak megpróbál jó lenni, még nem jár semmi cserébe."
Sokféleképpen lehet írni a társadalomról és a világrendről, amelyben élünk, elvégre sokan írtak már erről, és többen nem is éppen rosszul. A szabadság eszméje napjainkban talán még markánsabb és meghatározóbb vezérvonal, mint bármikor a történelmünk folyamán. Csakhogy a szabadság kényes dolog, és hiszem, hogy ahány ember, annyiféle elképzelése létezik ennek az elvont, megfoghatatlan fogalomnak.
Jonathan Franzen: Szabadság c. regénye az egyik legjelentősebb írás, amit az utóbbi években olvastam. Nagy falat volt, nem csak tetemes terjedelmét tekintve, hanem mondanivalójának sokrétűsége, mélysége miatt is. Igazi, hamisítatlan realista alkotás, mi több: jellemzően, égbekiáltóan amerikai. Nagyívű nagyepika és családregény, amelynek évtizedeken átívelő története égetően fontos politikai és társadalmi kérdésekre egyaránt kitér. Bőszavú, megállíthatatlan. Óhatatlanul Ben Lerner jutott róla eszembe. Értelmiségi magas irodalmat ír mind a kettő, ám míg Lerner kirívóan posztmodern, addig Franzen sokkal klasszikusabb eszközökkel él. Viszont kétségkívül gátlástalanul trágárabb is. Erre jobb felkészülni, mert a vulgaritást kifejezetten mondanivalója nyomatékosítására használja, és ezáltal szekunder szégyenérzetet kelt az emberben.
Az író nagyon egyszerű alapokra építi fel kiterjedt, monumentális történetét. Adva van egy középnyugati házaspár, Patty és Walter Berglund, akik két okos, jólnevelt gyermek szülei, és látszatra megtestesítik a tökéletes amerikai családi idillt. Walter igazi szabálykövető, amolyan sótlannak tetsző öltönyös figura, aki nap mint nap eljár dolgozni, gondoskodik a családjáról és soha nem történik vele semmi érdekes, mi több, ő maga sem érdekes. Patty első látásra kirakatfeleség: a tökéletes szomszéd és tökéletes édesanya mintaképe. A fiuk, Joey akaratos, éles eszű és lázadó természetű, bár levezetve az egyenletet, az egyetlen dolog, ami ellen egész életében lázad az az anyja szinte már beteges, túláradó imádata. A negyedik főszereplő Richard Katz, az öregedő, félig se sikeres rockzenész, abból a komolytalan és szánalmas fajtából, amelyik nem veszi észre, hogy negyven felett már gáz tinilányok után szaladgálni, agyonmosott, ősrégi feliratos pólókat hordani és állandóan fenntartani a háromnapos borosta hanyag látszatát. Ez a kvartett zenél az oldalakon, ki-ki a maga módján. Érdekes a kakofóniájuk, hiszen bár minden szál összeköti őket keresztül-kasul átfonva életterüket, mégis homlokegyenest ellenkező elveket vallanak. A tragédia éppen ebben rejlik, ebben a jelentéktelennek tűnő konfliktusban, hogy ez a négy ember egymást szereti-e jobban, vagy azt a szabadságot, amelyben élni szeretnének.
Miközben a szereplők élete külön szálakra bomlik, és mindenki megpróbálja megtalálni a maga igazát, felmerülnek súlyos politikai, társadalmi és erkölcsi problémák. Túlnépesedés, környezetvédelem, liberalizmus, az iraki háború. Mit szabad a népnek, és mit nem? Mire ítéltetett a nép, amelyiknek mindent szabad? Amerikában a szabadság nem csupán egy eszmény, hanem hittétel. Erre épül náluk minden, a kezdetektől fogva. Amire Franzen itt rá mer mutatni okosan és érzékenyen, ám felettébb realisztikusan az az, hogy ekkora mértékű szabadságnak nem lehet más a vége, mint orbitális tragédia, összeomlás és káosz. Ha mindenkinek mindent szabad, nincsenek szabályok, ki mondja meg, kinek van igaza? Bizonyos morális szinten persze mindenkinek, de megegyezünk abban, ugyebár, hogy a szabadság addig szabadság, ami a sajátunkkal nem korlátozunk le másokat. Ez szubjektív értékrend kérdése, hogy addig nyújtózkodom, amíg a saját takaróm ér, és nem csaklizom el a másikét. Ám ha egyszer megteszem, és a másik engedi, akkor felbátorodom, és újra és újra meg fogom tenni, egyre nagyobb és nagyobb teret sajátítva ki magamnak a másikéból. Hol marad akkor az igazság? Az ember mindent megtehet a másik emberrel, amíg az hagyja magát? Mert nem mindenkiben szólal meg az a hang, ami azt mondja: megállj, ne tovább! Sőt, egyre kevesebbekben kerekedik felül. A "még, még, még!!" harácsoló rikoltozása hangosabb, a mi korunkban mindenképpen.
Franzen nem titkolja, hogy írásaival milyen célt szolgál. Szemeket akar felnyitni, felrázni az emberiséget, észt verni belénk. Az, hogy stílusa nem szájbarágós és túlontúl direkt, illetve az, hogy értékrendje objektíven elfogadható a nagy többség számára éppen ezért kifejezetten nagy szerencse. Persze a szélsőséges nézeteket valló tömegeket meggyőzni talán még neki is túl nagy falat, és az is igaz, hogy ezt a fajta erős, kimagasló irodalmat kevesen veszik a kezükbe. Így aztán hatékonysága bizonyos szinten megkérdőjelezhető, hiszen nem is próbál meg fogyaszthatóbb, egyszerűbb, elérhetőbb lenni. Hogy is tehetné, mikor pontosan ezek ellen a kézenfekvő és divatos (tév)eszmék ellen szólal fel.
Jöjjön egy nagyon személyes megjegyzés a végére. Tudom, hogy mindenki Richardot szereti, abszolút logikus választás, engem viszont kiráz a hideg az ilyen tagoktól. Az én kedvenc karakterem Walter volt, és végig neki szurkoltam. Ez talán többet árul el rólam, mint szeretném, de azt gondolom, hogy ő az, aki valóban irtózatos mélységeket jár meg. Egy ponton a szívem szakadt meg érte, mi lett belőle. Ő az, aki eléri az alját önnön gyarlóságának, és végül felülemelkedik. Ő fejlődik a legtöbbet, és ő az egyetlen, aki önmagán kívül másról is tud beszélni. Ennek a regénynek, bár a látszat mást mutat, Walter a valódi hőse. A középnyugati átlagdzsoni, akiben valójában ott rejlik mindennek a lényege. Az emberség lényege.
Már így is túl hosszúra nyúlt az értékelés, holott még a negyedét sem mondtam el annak, ami bennem megfogalmazódott a regény kapcsán. A Szabadság jelentős irodalmi alkotás. Nem csak a kortárs amerikai irodalomban van helye, hanem a világ minden táján érvényes lehet. Franzent nem a két szép szeméért éltetik ilyen hangosan hazájában. Valóban nagy író. Ahhoz, hogy bizton merjem állítani, ő a legnagyobb ma élő alkotó, nincs elég tudásalapom. Nem olvastam mindent mindenkitől, és nem is fogok. Ám annyit megállapíthatok csekélyke ismereteimre alapozva, hogy az egyik legprominensebb, legkimagaslóbb, legjelentékenyebb kortárs író. Nem leszel szegényebb, ha olvasod.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése