„Nos, én nem akarok ölbe tett kézzel ülni és arra várni, hogy a társadalom megjavuljon. Ha azt akarjuk, hogy a világ gyorsabban változzon a jó irányba, több embernek kell könyveket olvasnia, hogy képesek legyenek együttérezni az embertársaik szenvedésével.” Ez itt a tökéletes könyv számomra. Talán azért, mert egy kicsit rólam (is) szól. Egyszerűen otthon éreztem magam benne. A koreai írókra annyira jellemző finom, kordában tartott érzelmekkel teli őszinteség, és ez a szelíd, szinte állóvízszerű békesség nagyon megkapó annak, aki amúgy bizonytalan vizeken evez. És melyikünk nem evez azon manapság? A könyv szereplői sem kivételek ez alól. Nemtől, életkortól, végzettségtől, családi állapottól függetlenül mind útkeresők. Ennél fogva teli vannak kétségekkel és kérdésekkel. Csak egy biztonságos zugra vágynak, ahol, ha csak heti pár órára is, de tökéletesen önmaguk lehetnek anélkül, hogy mások ítélkeznének felettük. Mindannyian gyógyulni járnak a könyvesboltba függetlenül attól, hogy ott dolg...