Tiszta lappal a világban

  "A kedves beszéd a szeretetteljes lélekből fakad, ennek magva pedig a könyörület. Tanuljuk meg, hogy a kedves beszéd képes megváltoztatni a világot." Shunmyo Masuno egy buddhista templom főpapja, ugyanakkor egyetemi professzor, és kerttervező. Amikor a nyugalomról beszél, pontosan tudja, miről és hogyan kell szólnia. Készséggel elhittem minden szavát, de azt gondoltam, az ő életmódjával kicsit könnyebben megy ez, mint nekünk itt a messzi Magyarországon.  Az viszont tény, hogy amíg a Nyugalom című könyvet lapozgattam, lecsendesült bennem a vihar. A jellegzetesen japán rajzok megtették a hatásukat, és így a szavak is utat találtak hozzám. Pedig nincs benne semmi égrengető újdonság, csodamódszer pláne nincs. Pusztán arra buzdít minket, hogy a mindennapi életünkben próbáljuk meg a legjobbat kihozni magunkból. Persze nem a mi nyugati kultúránk versengős-eltaposós értelmében gondolja ő ezt. Egészen más oldalról közelít, elsőre talán ábrándosnak tűnhet, de valójában elég logikus...

„Igazán nem nehéz velem együttérezni annak, akinek van szíve.” Ez a könyv maga a megmásíthatatlan zsigeri fájdalom és veszteség. Ugyanakkor mégis életigenlő, példamutatóan az. Könnyen ébreszt az olvasóban végtelen, gyengéd részvétet, mert olyan őszinte. Belesajdul a lélek, akkor is, ha nem tudja, milyen elveszíteni egy gyermeket. Az istenítő, sóvárgó, gyönyörű anyai szeretet áthatja a szavakat. Torok szorul, mellkas szűkül, szem könnybe lábad ettől a hatalmas, mindent átitató érzelemtől. Hogy a fiú, akinek, akiről szólnak e sorok már nincs közöttünk, mit se számít. Nem szűnünk meg szeretni halottainkat. Az élet elmúlik, a szeretet nem. Traumaírás ez persze, gyászfeldolgozás. Kitárulkozás: dobogó szív a fehér papíron. Viszont érződik rajta az a négy év józanító távolság; egyben van, valóban történetté áll össze, nem csak egy viharosan emocionális áradás. Meghökkentően irodalmi nyelvezetű, mégis közvetlen hangú. Felkavaró és nyílt, ugyanakkor az emlékeket még fényesebbre csiszoló n...

"Mindez a becsület nevében történt. Minden beszélgetésnek ez az érv vet véget ." Szaúd-Arábia, ahol kőbe vésett törvény a vallás, és a patriarchális társadalmi rend falak és leplek közé zárja a nőket. A férfiak totális hatalmat gyakorolnak felettük. Jogukban áll ellenőrizni, büntetni, fegyelmezni, vagy akár meg is gyilkolni egy nőt. A bűnös ugyanis minden esetben a nő. A nő hoz szégyent a családra, és azt egyedül az ő vére moshatja le.  Ebben a közegben nevelkedett évek hosszú során át Rahaf Mohammed. Mindig kivülállónak érezte magát, hiszen már kislányként megkérdőjelezte az őt körülvevő világ igazságosságát. A saját feje után ment, és végül vakmerő bátorságról téve tanúbizonyságot, megszökött nem csak a szülői házból, de szülőhazájából is.  Példája korántsem rendhagyó, hiszen hallottunk már hasonlót korábban, mégis képes megérinteni a szívedet. Ez a fiatal lány nem akart semmi mást, csak egy szabad országban élni, ahol nem ítélik halálra azért, ahogyan viselkedik. Ahol farm...

  "Veszedelmes dolog a szakadék szélén táncolni. Jóformán ellenállhatatlan." Valami engem úgy vonz Bridget Collins írásaiban, mint egy kedves mosoly a tekintetet. Mágikus, és megmagyarázhatatlan érzés, erősebb nálam. Talán az írásmódja a titok: akár a sötét, lassú eső, ahogy az égből hull alá. Az Árulások című regénye lebbenő függönyfátyol egy sötét kőfolyosón; árnyakkal és homállyal teli.  Üzenet egy másik korból, ahol a civilizációnk romjain egy újabb épült, és az is épp zuhan megállíthatatlanul a hanyatlás, az enyészet felé. Kíméletlen politikai játék húzódik meg a háttérben, ugyanakkor a művészet és a mágia, mint évezredes tudomány át- meg átszövi ezt a világot.  A karaktereket az egójuk és a vágyaik ereje teszi mérhetetlenül emberivé. Még a szerelem sem képes mindenre, és amikor elmúlik a kivárás és a játék ideje, már talán el is késtek az ilyen dőreséggel. Talán. Kezek, melyek egymásba kapaszkodnak.  Kezek, melyek ellökik egymást. Tetteik nyomán hol rózsa nyíli...

"Laci és én, meg még tizenvalahány osztálytárs életünkben először jártunk Nyugaton. Mármint országhatáron kívül nyugaton, mert ha a szülővárosunkból országhatáron belül elindultunk, csak nyugatra tudtunk menni, annyira keleten éltünk." Ennek a rövidpróza-gyűjteménynek a címe olyan ékesen beszél, ennél szebben el se lehetne mondani, miről ír Haász János benne. Apám óriás lesz . Valóban. Gyermekien tiszta, ártatlan tiszteletadás ez. Emlékcsokor, amit átitat a mindent megszépítő, naiv, kissé szomorkás hangulatú nosztalgia. A '80-as évek kopott, ócska bája a viharsarki lapos, mozdulatlan vidéken. Számomra ismerős, bár mégsem az. Ismerős, mert minden bizonnyal az én apámból is óriás lesz majd emlékeim fátyolán át. Emlékszem az apám munkásnadrágjára. A játszóterek kíméletlen farkastörvényeire. Meg arra a bizonyos Edda-koncertre, amire én nem mehettem el. A felejthetetlen budapesti kalandokra, és a nyaralásra a Balatonnál. Ezeket én is átéltem. Csak éppen, foci nélkül. Itt válu...

"Biztos tudjátok, mit mondanak az önbeteljesítő jóslatokról. Ha győzöl valamiben, egyszerre győztesként tekintesz magadra, és aztán valahogy onnantól… folyton nyersz. " A hangzatos Christina Lauren álnéven alkotó páros tökéletesen ismeri a harmincas éveik elején járó szingli nők kálváriájának humoros oldalát, és azt, hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek.  A  Nem mézes hetek  egy  hamisítatlan, könnyed, de igényes szórakozást ígérő lektűr . Olive Torres finoman szólva is egy rakás szerencsétlenség, ha másért nem, hát azért, mert ezt hiszi magáról. Nincs munkája, nincs pasija, és egy förtelmesen zöld, rettentően szűk koszorúslányruhában kell megjelennie ikertestvére, Ami esküvőjén. A násznép kollektív balsorsa okán Olive-ra ezúttal rámosolyog Fortuna istennő. A napfényes Mauira utazhat tíz napra, jóformán ingyen. Mindössze annyit kell tennie, hogy a nővérének adja ki magát, és elviseli a jó megjelenésű, ámde igen modortalan Ethan Thomas társaságát.  Nem nagyon t...

" A regényekben mindig mindenki felkészül a legrosszabbra, ami soha nem következik be. Amikor a talpraesett lány vagy a merész főhős meghal, akkor vagy rossz a könyv, vagy mélyebb jelentősége van a dolognak. De senki nem akar rossz könyveket olvasni, és akik mélyebb dolgokra vágynak, azok sem ragaszkodnak ahhoz, hogy minden történetben megtalálják." Az a véleményem, hogy Dean Koontz egy roppant rokonszenves lelkivilágú ember. Árad belőle valami megfoghatatlan optimizmus, ami még a legfélelmetesebb regényeit is élvezetes élménnyé teszi. Az Egy másik hely nem csapja földhöz az olvasót, nem zsigereli ki lelkileg, ellenben iszonyú izgalmas, fantáziadús és lebilincselő.  Ebben a történetben egy apa és lánya kalandjait követhetjük végig a párhuzamos univerzumokban. Mint később kiderül, nem egészen véletlen folynak bele ebbe a rettenetes, mégis mindent felülmúló eseménysorozatba. Ezernyi veszély leselkedik rájuk, a saját világukban ugyanúgy, mint a multiverzum végtelen lehetősége...